Emi
Tavaly Húsvétra bárány helyett töltött csirkét készítettem. Nagyon ízlett nekünk, talán idén is helyettesíteni a fogja a báránykát. A következő töltött csirkecomb tölteléke majdnem ugyanolyan, csak főtt tojás helyett ezúttal sonkát és zöldséget tettem bele.

Hozzávalók:
4 darab nagy csirkecomb (felső combbal együtt)

A töltelékhez:
250 dkg csirkemáj
5 dkg sonka
2 tojás
1 szelet kenyér
2 kanál fagyasztott vegyeszöldség (zöldborsó, kukorica, sárgarépa)
4 cikk fokhagyma
só, bors, pirospaprika, szárított majoranna



Elkészítés:
A combokat megmossuk és a gerinc felőli résztől indulva óvatosan elválasztjuk a bőrt a hústól a felső részen, úgy, hogy a szélein ne tudjon majd kifolyni a töltelék.
A májat kockákra vágjuk és kevés vízzel odatesszük főni. Amikor készre főtt, villával jól összetörjük, hozzáadjuk a 2 tojást, 2 cikk apróra vágott fokhagymát, belemorzsolunk egy szelet tejbe áztatott kenyeret, sóval, borssal és kevés szárított majorannával ízesítjük és jól összekavarjuk. Ezután hozzáadjuk a kockára vágott sonkát és a vegyeszöldséget és ezzel is óvatosan elvegyítjük.
Vesszük a combokat és jó bőségesen megtöltjük a töltelékkel. Végül néhány öltéssel bevarrjuk a lyukat, amit sülés után nem felejtünk el kihúzni a húsból.
A töltött combokat sóval, borssal, pirospaprikával és majorannával alúl-felül megfűszerezzük. Egy tepsibe kevés olajat és vizet töltünk, belehelyezzük a combokat, megszórjuk 2 cikk aprított fokhagymával, lefóliázzuk és előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük. Ezután levesszük a fóliát és még 10- 15 percig sütjük, hogy szép piros-ropogós legyen.





Mi csak simán savanyú karfiollal ettük, de sokféle krumpliköret is nagyon illik hozzá. Arra is rájöttem, hogy kihűlve még finomabb, mint melegen.

4 Responses
  1. Ottis Says:

    Hát megkívántam rendesen, nagyon finom biztos!


  2. Bianka Says:

    Hű nagyon szépséges


  3. carpe diem Says:

    Ezeket hamarosan kipróbálom! Ügyes vagy !Gratulálok!
    Szeretettel üdvözöl. carpe diem


  4. Emi Says:

    Köszönöm a dicséreteket, tényleg jól sikerült!